Aggódó "C" típusú emberek a gárdáért
Adjon az isten!
Az Új Magyar Gárda Hajdú-Bihar megyei Bocskai István százada is egy 17 km -s emléktúrával emlékezett meg a Buda vári kitörésben elesett hősökre. Az idő járás 2012 02 04 -én hozzánk sem volt kegyes, az időjárás hasonló idő közepette kellet meg tenni a túrát mint dicső hős elődeinknek. A túrán 20-fővel vettünk részt, többen is lettünk volna de az időjárás nem tette ezt lehetővé mindenkinek, hogy el tudjon jutni a indulási pontra. De a rend éber őrei most is tették a kötelességüket és jöttek soron kívül és igazoltattak, hátha van köztünk országosan körözött személy. Egy tisztességes adó fizető "C" típusú "ÁLLÍTÓLAG" magyar állampolgár tett bejelentést, igaz névtelenül. Debrecen -Pac területén skinhedek vonulnak és hogy ők rettegnek, és jöttek is a rend éber őrei és tették a dolgukat, igaz nagy volt a gond mert a kiérkező első 3-fős járőrpár nem igazán tudta mit tegyen. De jött még egy járőr kocsi másik 3-fő járőrrel és ott volt egy jól iskolázott zászlós, aki majd elmondta mit kell tenni, de ő is csak a rengeteg rádió és telefon forgalmazás után, amit a központtal folytatott. De mivel most sem találtak sorainkban körözött terrorista személyeket utunkra engedtek. Mi meg kértük a járőröket, hogy nem akarnak e csatlakozni hozzánk de közölték, hogy nem tehetik. (Vagy nem voltak elég kitartóak)





Sándor Lajos gárdista
Hajdú-Bihar megye
